Fűszerezzünk! - A fekete hagymamag



Kerti katicavirág (Nigella sativa)


Már régóta be akartam szerezni,  aztán egyszer csak a kezembe akadt az Ázsia boltban. Természetesen jött velem haza és ezzel elnyerte eme bejegyzés főszerepét is. (Hamburgerzsemle tetején "dicsőült meg" az első adag, nagyon különleges aromájú, ezért kedvenc magocska lett belőle.)

A kerti katicavirág magjáról lesz itt szó, mely növény a Földközi-tenger ( Ny-Ázsia, É- Afrika) környékén és Közép- Európában is honos ( amit én vettem az- a címke szerint- Magyarországról származik). Semmi köze a hagymafélékhez, a legismertebb nevét, a fekete hagymamagot onnan kapta, hogy hasonlít az íze a hagymáéra.
Ezen kívül rengeteg elnevezése van még: fekete kömény, kerti katicavirág, parasztbors, kandilla, charnushka, nigella, black caraway seed, Çörek otu, Kalonji.

Már az ókorban is használták gyógy- és fűszerként. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy magok kerültek elő Tutanhamon sírjából. Nem véletlenül, hiszen a fáraóval együtt eltemetett tárgyakat úgy választották ki, hogy segítségére legyenek a túlvilágon.
Mint már említettem, enyhén hagymaízű, ha összetörjük, akkor illata a borsra és oregánóra emlékeztet. Az arab, török és indiai konyha használja leginkább fűszerként. Sütemények, kenyérfélék, dahlok, csatnik ízesítője. A bengáli ötfűszer (panch phoron) egyik alkotóeleme, törés nélkül pörkölik olajban.

Táplálkozási szempontból nagyon előnyös, mert többszörösen telített zsírsavakat, ásványi anyagokat és aminosavakat tartalmaz. 


Természetesen gyógyhatása is van ( a mag olaja a gyógyszer):

  • asztma, bronchitis és köhögés ellen
  • immunrendszer erősítésére
  • gyulladáscsökkentő
  • csökkenti a vesekő - képződést
  • felfúvódás, emésztési zavarok ellen
  • szoptatós anyáknál tejtermelést fokozó
  • antiallergén
  • féregűző 
  • élénkítő
  • érzéstelenítő hatású.

Az ájurvéda szerint serkenti az agyműködést és elősegíti a tiszta gondolkodást és a koncentrációt.

Mohamed próféta állítólag azt mondta, hogy a " halálon kívül minden betegségre hatásos". Ha ezt nem is vesszük szó szerint, azért még nagyon hasznos kis magocskáról van szó.


További alkalmazásban szívesen segítek!





0 megjegyzés: